Az év végéhez közeledve képes összeállításban tekintünk vissza Székkutas 2013-as esztendejére. Összefoglalónk a teljesség igénye nélkül készült, de így is jelzi: a község igen mozgalmas évet tudhat majd néhány nap múlva maga mögött.

Január

Január elsejétől dr. Bakos Attila személyében új körzeti orvos látja el az egészségügyi teendőket Székkutas mindkét körzetében.

Nyolc székkutasi diák megkapta a HPV védőoltás második vakcináját január 16-án. A környéken egyedülállóan Székkutason vehették fel teljesen ingyenesen a HPV védőoltást a helyi általános iskolások.

Székkutas Község Önkormányzat Képviselőtestülete 6 közterület nevét változtatta meg. A Marx utca Temesváry Imre utca, a Kun Béla utca Gregus Máté utca, a Bacsó Béla utca Maczelka Gábor utca, a Felszabadulás utca István király utca, Sztahanov utca Szélmalom utca, a Ságvári Endre utca pedig Dr. Kónya János utca lett.

Február

A rendszerváltás után 23 évvel, most először tartottak megemlékezést, amellyel a kommunizmus áldozatai előtt tisztelegtek február 25-én.

Körülbelül 140 gyerek és 30-40 szülő vett részt a Családi Szabadidősport Napon február 27-én a Székkutasi Sporttelep tornatermében. Az egész napos programon terematlétikában, streetball-ban, kézilabdában és kispályás labdarúgáson mérhették össze erejüket a tanulók és a felnőttek.

Március

A közelgő nőnap alkalmából Szél István polgármester személyesen nyújtott át minden hölgynek egy-egy szál virágot a Nőnapi Ünnepségen péntek délután.

Idén is megrendezte a már hagyománynak számító vadászbálját a Székkutasi Petőfi Vadásztársaság március 2-án.

Farsangi mulatságot tartottak a Székkutasi Líbor Ilona Óvodában március 9-én.

Székkutason vannak elismerésre méltó pillanatok, a közösség magára talált – mondta Lázár János, országgyűlési képviselő a Székkutasi Kistermelők Szövetsége által rendezett megemlékező ünnepségen, melyet immáron 21. alkalommal tartottak meg a településen.

Koszorúzással és zászló felvonással kezdődött a március 15-ei megemlékezés. A Művelődési Házban megtartott ünnepségen beszédet mondott Szél István polgármester, felléptek a Gregus Máté Általános Iskola diákjai és Székkutas Község Díszpolgári címét is átadták. A díjat Mihály Ferenc vehette át.

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc emléke előtt tisztelgő székkutasi ünnepségsorozat keretében került átadásra a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetés, melyet március 17-én Rostás János vett át Lázár János, országgyűlési képviselőtől.

A község múltjába és jelenébe is bepillanthattak az érdeklődők a március 22-én a hódmezővásárhelyi Bessenyei Ferenc Művelődési Központban megrendezett gálaesten.

Április

Tizennégy fő, köztük harminc- és nyolcvanéves is oklevelet vehetett át április 11-én, amiért sikeresen elvégezte a "Kattints, nagyi!" elnevezésű számítógépes tanfolyamot.

„Földet a gazdáknak” programot indít a kormány, amelyben 200 ezer hektárnyi földterület kerülhet gazdálkodókhoz haszonbérbe – számolt be a kormány döntéséről az április 14-ei vásárhelyi közgyűlésen Lázár János, országgyűlési képviselő, Miniszterelnökséget vezető államtitkár, aki hozzátette, hogy a Hódmezővásárhely kistérségben 4500-5000 hektárnyi földterület lesz meghirdetve.

A Költészet Napja alkalmából rendezett ünnepség általában egy költő életműve köré épül, idén a 190 éve született Petőfi Sándor állt a középpontban. Április 12-én délután hangulatos műsor keretében idézték fel a poéta életét, és az életmű sok szép darabja elhangzott versben, dalban, zenében a Művelődési Házban.

Megnyitotta kapuit a Retro Pince Cafe április 25-én.

Színvonalas táncgálának adott helyet Székkutas, ahol néptánc, balett, hip-hop és hastánc produkciókkal léptek színpadra a csapatok. A gála háziasszonya Keleti Andrea volt.

Május

Családi nappal köszöntötték a tavaszt a Székkutasi Petőfi Vadásztársaság tagjai.

Gyermeknapot tartottak Székkutason, melynek az esős időjárás miatt a Művelődési Ház adott otthont.

Tizenegy fő vehette át oklevelét Székkutason a „Kattints, nagyi!” című számítógépes tanfolyamon. A négy hetes kurzus ideje alatt a részvevők megtanultak e-mailt olvasni, képeket letölteni, mappát létrehozni és a Word programmal is ismerkedtek.

Június

Pünkösdölő népi játékok, illetve megható búcsúversek hangoztak el a székkutasi Líbor Ilona Óvoda nagycsoportosainak ballagásán. Az ünnepséget június 1-én a Művelődési Házban rendezték meg, ahol tizennégy ovis vett búcsút az intézménytől.

A kormány több mint egymilliárd forinttal támogatja a község szennyvízelvezetését, amelyhez Székkutas önkormányzata 9,8 millióval, míg a Székkutasi Víziközmű társulat 90 millió forinttal járul hozzá – mondta a június 14-ei sajtótájékoztatón Lázár János. Hatszáz ingatlant kötnek be az új szennyvízelvezetési hálózatba, sőt, szennyvíztisztító is épül, amely modern technológia segítségével alkalmas a szennyvíz kezelésére és ártalmatlanítására. A beruházás 2015 elejére készül el.

Tizenhárom tanuló vett búcsút június 15-én az általános iskolától.

Nyolc kisfiút és egy kislányt köszöntött Rostás Péter alpolgármester, Dajkáné Mihály Éva és Kovácsné Rostás Erzsébet képviselők június 17-én.

Július

A HPV védőoltás harmadik vakcináját vették fel július 3-án a székkutasi diákok dr. Bakos Attilától a helyi Egészségházban

Ötödik alkalommal rendezte meg a Székkutasi Motoros Baráti Kör a veterán motoros találkozót július 7-én. Idén közel 200 motoros vonult fel, emellett Piroska kemenceavató ünnepséget is tartottak.

Július 19-21 között tartották a negyedik Mezi Fesztivált. A rendezvény hatalmas sikert aratott.

Augusztus

Lázár János országgyűlési képviselő jóvoltából 17 rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő székkutasi gyermek és 3 felnőtt kísérőjük vehetett részt ingyenesen a Kecskeméten megrendezett Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutatón, augusztus 4-én.

A székkutasi III. Regionális Szántóversenyre három megyéből érkeztek a versenyzők. Augusztus 17-én több mint húszan mérték össze tudásukat a földeken. A kilátogatók komoly küzdelmet láthattak a kemény föld és a versenyzők között, de veterán gépeket is megcsodálhattak, valamint különböző szakmai előadásokon is részt vehettek.

Nagy tömeget vonzott a XIII. alkalommal megrendezett Lovasnap. Augusztus 24-én a környező településekről sokan gondolták úgy, hogy megmérettetik magukat a fogatversenyen, amit a látogatók is szép számmal kísértek figyelemmel.

A községben augusztus 31-én tartották a tanévnyitót, amelyen az elsősöknek „varázsceruzával” és emléklappal is kedveskedtek. 2013-ben százharminc diák ült az iskolapadba szeptember másodikától.

Szeptember

Körülbelül harmincan gyűltek össze a székkutasi sporttelepen szeptember 14-én, ugyanis a település a "TeSzedd-Összefogás a tiszta Magyarországért" elnevezésű akció keretében szemétszedést szervezett.

Az idén húszéves Kamilla Dalkör kapta a székkutasi Önkormányzat által néhány éve alapított Murgács Kálmán díjat, melyet Rostás Péter alpolgármester adott át a szeptember 14-ei Őszi Népzenei Találkozón.

Szeptember 21-én került sor Székkutason a VI. Szüreti Felvonulás és Mulatságra.

A bárányhimlő elleni védőoltás első részét vehette fel négy, másfél-két éves székkutasi gyermek szeptember 26-án a helyi Egészségházban. 

Október

Október 5-én megnyitotta kapuit a székkutasi Falumúzeum, amelyet 20 milliós támogatásból újítottak fel az elmúlt időszakban. Ebből az összegből az épület rekonstruálása történt meg, illetve a múzeum berendezése, amely a falu történetét, kulturális életét mutatja be a látogatók számára. 

Tervek között szerepel a 47-es út további négysávosítása, ami Szegedtől egészen Debrecenig tartana – jelentette be október 18-án a Székkutason megtartott lakossági fórumon Lázár János, országgyűlési képviselő.

Ingyenes szűrésekkel és sportfoglalkozásokkal várták a székkutasiakat a községben megrendezett Egészségnapon október 19-én. A programra a vártnál nagyobb érdeklődés mutatkozott.

Az ’56-os forradalom és szabadságharc emléke előtt tisztelgett Székkutas lakossága október 23-án.

65 millióból újult meg Székkutas vízelvezető rendszere. Az összegből 3011 folyóméter csapadékvíz elvezető csatorna újult, illetve épült meg, mely a hatékony vízelvezetés érdekében megfelelő magassági szintezéssel került kialakításra. A Németh László utca részén szilárd burkolatú vízelvezető rendszer épült ki, ahonnan a víz a kakasszéki érbe gravitáció útján folyik el.

A 2014-es költségvetési koncepciót fogadták el október 28-án a székkutasi képviselők. A testületi ülésen kiderült, hogy hitel nélkül működik az önkormányzat, de nincs is szüksége kölcsönre.

November

Székkutas 1,2 millió forint támogatást nyert arra, hogy tűzifát biztosítson a rászoruló családok számára – jelentett be november 7-ei sajtótájékoztatón Szél István.

Megtelt a székkutasi Művelődési Ház muzsikakedvelőkkel, hisz november 9-én délután a Harmonika Klub tartotta meg éves zenés estjét, melyhez idén az Országos Olvasókörök rendezvénye is csatlakozott.

Székkutas apraja - nagyja szórakozott együtt november 11-én a Székkutasi Emlékház udvarán rendezett Márton Napi mulatságon.

November 19-én megkezdődtek a munkálatok a székkutasi sporttelepen. Közel 80 millió forintból újul meg a sportcsarnok, a focipálya, az öltöző, de új játszótér is épül a sporttelepen.

Ebben az évben is megrendezte a Jótékonysági Bált a Székkutasi Líbor Ilona Óvoda és a Gregus Máté Tagintézmény a Művelődési Házban november 23-án. A rendezvény bevételéből a tervek szerint az óvoda udvarán található játékokat bővítik, valamint az iskolásoknak tanulói laptopokat vásárolnak.

A november 25-ei testületi ülésen szó esett arról, hogy székkutasi önkormányzat és a megyei rendőrkapitányság közös munkájának köszönhetően saját rendőrautó fog járőrözni majd Székkutason. A helyi önkormányzat garázshelységet biztosít neki és számítógépet, valamint hozzá tartozó programot is vásároltak a rend őreinek.

December

Székkutason is advent minden vasárnapján meggyújtottak egy-egy gyertyát a település adventi koszorúján. Az elsőt Laurinyecz Mihály esperes-plébános, a másodikat Kecskeméti Károlyné óvodavezető, a harmadikat Szél István polgármester, a negyediket Vladár Sándor református lelkipásztor gyújtotta meg.

December 5-én Kutason is járt a Mikulás.

December 9-én megkezdődött az a 95 milliós beruházás, ami során Székkutason a piacot, a Művelődési Ház kül- és belterét, valamint a főteret fejlesztik.

Ötvenmillió forintból újul meg a székkutasi katolikus templom. A munkálatok már megkezdődtek, Laurinyecz Mihály esperes plébános szerint várhatóan a jövő szeptemberi búcsúra minden elkészül. A szétnyíló templom összevarrása már megtörtént – derült ki a december 16-ai sajtótájékoztatón.

A közfoglalkoztatásban dolgozók éves munkáját köszönték meg december 16-án Székkutason, ami már 2010 óta hagyomány a településen. A munkások az ebéd mellett 2500 forint értékű csomagot is kaptak.

 

Forrás: promenad.hu