Biztossá vált, hogy a kormány januártól kiszélesíti a családi adókedvezmény rendszerét. A módosítás további 260-270 ezer háztartást, illetve családot érint, költségvetési vonzata pedig 50 milliárd forint lesz – jelentette be az emberi erőforrások minisztere pénteki sajtótájékoztatóján.

Balog Zoltán azt mondta, azok a szülők, akik eddig a családi adókedvezmény teljes összegét nem tudták igénybe venni, azok családi járulékkedvezmény formájában az egészségbiztosítási és a nyugdíjjárulékból érvényesíthetik majd az adókedvezményt.

Ez azt jelenti, hogy a bruttó bér eddigi 16 százalékáról 33 százalékára nő a családi adókedvezmény által elérhető maximális adómegtakarítás. Jelezte: most is már 1,1 millióan veszik igénybe a családi adókedvezményt.

Elmondta, az intézkedés pozitív hatását a családok már a januári bér kifizetésekor fogják érezni.

Balog Zoltán példaként azt mondta, ez egy kétgyermekes 100 ezer forintot kereső szülőnél havi 4 ezer forint nettó jövedelemtöbbletet jelent majd. A változás lényegesen nagyobb a három és többgyermekes családok esetében – tette hozzá.

A sajtótájékoztató után kiosztott minisztériumi háttéranyag szerint egy háromgyerekes családban ha a két szülő együttes jövedelme 100 ezer forint, akkor az idei nettó 81 500 forintos jövedelem a következő évben 98 500 forint lesz, tehát nettó 17 ezer forinttal több mint az idén. Ha a (háromgyerekes) két szülő együttes jövedelme 300 ezer forint, akkor 51 ezer forinttal kaphatnak többet havonta – derült ki az anyagból.

Balog Zoltán közölte azt is, az elmúlt évben a családi adókedvezménnyel mintegy 184 milliárd forintot hagytak a családoknál, a mostani intézkedés hatása pedig számításaik szerint további 50 milliárdot jelent a költségvetésben.

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a gazdasági növekedés biztosít majd forrást az intézkedés költségeinek fedezésére.

A miniszter a jövő évi családi adózást érintő bejelentését az Európai Nagycsaládos Szervezetek Szövetségének (ELFAC - European Large Families Confederation) a Parlamentben tartott szakmai rendezvényének szünetében tette.

Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) főtitkára, akivel a miniszter közösen tartott sajtótájékoztatót - üdvözölte a bejelentést és köszönetet mondott a kormány korábbi, őket érintő pozitív döntéseiért, külön említve a rezsicsökkentést, amellyel szerinte a kormány a családok mellé állt és megvédte őket a szolgáltatókkal szemben.

Hangsúlyozta azt is, hogy a mostani intézkedéssel elérik már a vidéki, kisebb keresetű, és az egyszülős családokat is.

- Forrás: www.kormany.hu -