Tizenegy fő vehette át oklevelét Székkutason a „Kattints, nagyi!” című számítógépes tanfolyamon. A négy hetes kurzus ideje alatt a részvevők megtanultak e-mailt olvasni, képeket letölteni, mappát létrehozni és a Word programmal is ismerkedtek.

\"\"

A résztvevők kilencven százaléka a tanfolyam előtt nem rendelkezett számítógépes ismeretséggel. A "Kattints, nagyi!" elnevezésű számítógépes tanfolyam Székkutason szinte már hagyománnyá vált. A négy héttel ezelőtt indított kurzuson tizenegy fő vett részt, akik heti négy órában kedden és csütörtökön nyerhettek betekintést az számítógép rejtett titkaiba.

\"\"

Molnár Károly a tanfolyam résztvevője elmondta, azért vágott bele a tanulásba, mert szeretett volna jobban megismerkedni az internet világával. Nagyon fontosnak tartja, hogy haladjunk a korral és ezek az órák hozzásegítették ahhoz, hogy önállóan elbarangoljon az interneten. Hozzátette: szinte már mindent a világhálón keresztül tudunk elintézni, ezért is örülök, hogy az alapvető dolgokat itt el tudtam sajátítani.

\"\"

Az órák nagyon tartalmasan zajlottak, a résztvevők megtanultak e-mailt olvasni, képeket letölteni, mappát létrehozni és a Word programmal is ismerkedtek. A tanfolyam végén egy záró órát tartottak, ahol átismételték a tanultakat, melyeket az órák során sajátítottak el. Mindenkit egy oklevéllel jutalmaztak, melyet Szél István, Székkutas polgármestere adott át a „diákoknak”, majd előkerültek a sütemények és kezdődhetett az ünneplés. A polgármester elmondta, a közeljövőben terveznek haladó tanfolyamok indítását is.

Forrás: promenad.hu