Péntek hajnalban a 47-es főúton Hódmezővásárhely felől Székkutas irányába haladt egy szerb felségjelzésű kamion, amely a jeges úton megcsúszott, fának ütközött, és a főutat teljes szélességében lezárva állt meg. A járművet a szegedi tűzoltóság negyven tonnás darus járművével vontatták vissza az útra.

.

A sofőr sérülés nélkül megúszta a balesetet, azonban utasát, egy hölgyet a mentők kórházba szállítottak. A helyszínre érkezett tűzoltók eltávolították a járműről leszakadt alkatrészeket, és egy út menti fát is ki kellett vágni, amely akadályozta a műszaki mentést.

A szegedi tűzoltóság speciális járműve is megérkezett a helyszínre, amelynek csörlőjével vissza tudták húzni az úttestre a megrongálódott járművet, és biztonságos helyre vontatták. A Magyar Közút tolólapos gépe megtisztította az úttestet, így teljes sávon megindulhatott a forgalom a 47-esen.

A baleset műszaki mentése idején a járművek a Csomorkányi út – Kardoskút útvonalon kerülhették el a helyszínt, a 47-esen a várakozó kamionokból több száz méteres sor alakult ki, hiszen ezek a járművek nem tudtak megfordulni ez idő alatt, azonban a mentést követően röviddel az út felszabadulása után megszűnt a torlódás.

Forrás: promenad.hu