Pálinkafőzde és csokoládé üzem megvalósítását tűzte ki célul Székkutas, melyre pályázatot is nyújtott be – mondta el Benkő Zsolt, a Vásárhelyi Vidék Jövőjéért Egyesület munkaszervezetének elnöke, aki elutasított pályázatokról is be tudott számolni. A buktatókról, hiányosságokról Talmácsi Krisztiánt, a Vásárhelyi Vidék Jövőjéért Egyesület pályázati tanácsadóját kérdeztük a Rádió 7 kedd délelőtti LEADER Magazinjában.

\"\"

Benkő Zsolt elmondta, vállalkozásfejlesztési pályázatokra összesen 6 anyag érkezett be, ebből kettő került különböző okok miatt elutasításra. Talmácsi Krisztiántól megtudtuk sokkal kevesebb a lehetőség a hiánypótlásra, ezért nagyon oda kell figyelni. Legtöbben az árajánlatoknál vétenek hibát, de ha nem csatolnak műszaki leírást, vagy hiányzik egy aláírás, már el kell utasítaniuk a pályázatot. Hangsúlyozta, a beadás határidejéig bátran fordulhatnak a vállalkozók hozzájuk, hiszen akkor még tudnak segíteni.


Négy támogatási kérelem pozitív elbírálásban részesült, enne során közel 42 millió forint került lekötésre – folytatta Benkő Zsolt a 2012-es év összegzését. Fennmaradt több mint 20 millió forint melyet falumegújítás, fejlesztés jogcímre csoportosítottak át. Július 31-ig turisztikai célú pályázatok beadására is lehetőség volt, amire 7 anyag érkezett, ahol 2 pályázatot sikeresnek ítéletek. Itt majdnem 40 millió forintos pályázati forrás került lekötésre.

Vidéki örökség megőrzésére november 30-ig érkezhettek pályázatok. A rendelkezésre álló 353 milliós forrásra 11 kérelem érkezett több mint 472 millió forintos összegben. Ezeknél a pályázatoknál a döntés 2013 tavaszára várható.

Talmácsi Krisztián magazinunkban Vidékfejlesztési Minisztérium pályázati lehetőségéről is beszámolt, melynek részleteit itt olvashatják! Vendégeink bizakodva tekintenek 2013-ra, egy tartalmas, munkával teli évet várnak.

Forrás: promenad.hu