Egyetlen szék sem maradt üresen péntek este a székkutasi Művelődési Házban, ahol Kakasszék múltjáról szóló filmjét vetítették Baté Szilveszternek.

 A székkutasi Önkormányzat felkérésére készítette a filmet Baté Szilveszter, aki elmondta, az 1926-ban átadott Júlia Fürdő és az 1932-ben létesített szanatórium történetét dolgozza fel az „Oázis a pusztán” című film. Igaz, ez már az alkotó tizenegyedik filmje, de az első olyan, ami már HD felbontásban készült.

\"\"

Ez a film az összefogásról szól – mondta el Baté Szilveszter, kinek munkáját a székkutasiak is segítették, hiszen a narrátor Molnár Ernő volt, aki a film előtt Erdős János 1926-ban íródott „Kakasszéki levél” című versét olvasta fel a nézőknek. A közönség soraiban ült Labozár Antal prímás, akinek nótái szintén felcsendültek a filmben. Baté Szilveszter köszöntőjében elmondta sok segítséget kapott a székkutasi Önkormányzattól, valamint Szél István polgármestertől és a lakosoktól.

\"\" A közel kétórás filmben Kakasszék múltját idézték fel egykori lakosok, valamint a Júlia Fürdő és a szanatórium dolgozói. A korabeli fotókkal, dokumentumokkal és térképekkel illusztrált film igazi időutazásra repítette a nézőket, akik megismerhették a kakasszéki táj szépségét, élővilágát és történetét, valamint bepillantást nyerhettek az ott élők mindennapjaikba, örömükbe és megpróbáltatásaikba.

Baté Szilveszter elmondta, szeretné, ha mások is láthatnák a dokumentumfilmet, tervei közt szerepel, hogy a hódmezővásárhelyi Bessenyei Ferenc Művelődési Központtal is felveszi a kapcsolatot. Az alkotótól megtudtuk, hogy egy olyan film készítése foglalkoztatja, ami Székkutast mutatja be a II. világháború idején.

Forrás: promenad.hu

\"\"