Kevesebb létszámmal kell hatékonyabb munkavégzést produkálnia a Vásárhelyi Vidék Jövőjéért Egyesületnek, azaz a helyi Leader akciócsoportnak a jövőben a minisztérium és a vidékfejlesztési hivatal döntése alapján – számolt be a szervezet keddi, a vásárhelyi városházán tartott közgyűlésén az elnök, Szél István, aki kilenc győztesnek nyilvánított pályázat sikerét is bejelentette.

A Tiszta Szívvel Egyesület és annak alapítványa is 613-613 ezer forint támogatást nyert el, a Székkutasi Lovas Klub 1,1 millió forintot, a Visszhang utcai Olvasókör 604 ezer forintot, a HFC futballistái 946 ezer forintot, a sportágválasztó programra a megyei szabadidős sportszövetség egymillió forintot, az Új-Kishomoki Olvasókör 537 ezer forintot, a Szikáncs Jövőjéért Egyesület 644 ezer forint támogatást nyert a programban, és a vásárhelyi kistérség terveit is támogatásra ítélték. Mint arról Szél István, az egyesület vezetője beszámolt, igen komoly pályázatokkal készültek a szervezetek, és azok nyerhettek, akik a kért támogatás mellé komolyabb önrész előteremtését vállalták.

Szél István elmondta: miután átalakult az egyesület vezetése, hatékony munka alakult ki dr. Hernádi Gyulával, a csoport korábbi vezetőjével, aki most az alelnöki funkciót látja el.

Benkő Zsolt, az egyesület munkaszervezetének vezetője a júniusban induló programra hívta fel a figyelmet: 70 millió forint értékben pályázhatnak székkutasi és mártélyi vállalkozások épületfelújításra, eszközök beszerzésére Mártélyon 60, Székkutason 65 százalékos támogatás mellett. 64 milliós a keretösszege a turisztikai fejlesztésekre kiírandó pályázatnak, amelyben falusi szállásokat, gyermek- és ifjúsági turizmust szolgáló fejlesztéseket valósíthatnak meg önkormányzatok, egyházak, vállalkozások és magánszemélyek is 60-65 százalékos támogatás mellett.

A szeptember 1-jétől induló, a vidéki örökség megőrzését szolgáló program 330 millióját önkormányzatok, nonprofit szervezetek, kisebbségi önkormányzatok pályázataihoz lehet felhasználni Mártélyon, Székkutason és Vásárhely külterületein, míg a falufelújítási program szeptember 1-jétől induló 180 milliós kerete Székkutas, Mártély, valamint Vásárhely külterületeit segítheti, ami során az önkormányzatok 73, a civil szervezetek 100 százalékos támogatást érhetnek el. A Leader együttműködést segítő pályázat lehetőséget ad eszközfejlesztésre, képzésre, kiadványok elkészítésére 130 milliós keretösszeggel.

A tanácskozáson Oroszné Seres Katalin kérdésére elhangzott: a Leader pályázatai utófinanszírozottak, azaz a szervezeteknek meg kell előlegezni a beruházások teljes összegét, és az elszámolást követően két hónapra várhatók a kifizetések.

Az egyesület a Rádió 7-tel és a promenad.hu-val együttműködve valósítja meg kommunikációját a térségben. A havonta főműsoridőben sugárzott magazinműsorból, a havonta 20 alkalommal jelentkező háromperces Leader-hírekből is megismerhetik a lehetőségeket a térség lakói, továbbá a promenad.hu internetes portálon is megtalálhatók és elérhetők lesznek az egyesület információi.

Az egyesület közgyűlése mind a pénzügyi helyzetről, mind az elvégzett munkáról szóló beszámolót egyhangúlag fogadta el.

Forrás: promenad.hu