Székkutas Község Önkormányzata és Történelmi Egyházai a nemzeti összetartozás napja alkalmából, ökumenikus istentisztelettel emlékeztek a református templomban.

Az istentisztelet elején elénekelték a Himnuszt. Az igehirdetést dr. Laurinyecz Mihály és Vladár Sándor lelkipásztorok celebrálták. dr. Laurinyecz Mihály Nelson Mandela – Dél-afrikai Köztársaság első feketebőrű elnöke – szavaival hívta fel a figyelmet egy fontos gondolatra: „ha az ember képes a gyűlöletet elsajátítani, akkor a szeretetre is meg lehet tanítani”.

Vladár Sándor kiemelte, hogy az igehirdetések során „nem csupán a ma élő magyar embereknek az összetartozása, hanem az 1920-ban élőknek a hősies kitartása, a nemzetet abban az időben újra magasba emelő nemzedék előtti tisztelgés történik meg.”

Pontban 16 óra 32 perckor, amikor 95 évvel ezelőtt aláírták az „elszakító” dokumentumot a magyar küldöttség tagjai, ma Székkutason megkondultak a harangok, és némán emlékeztek az egybegyűltek.

Szabó Emese önkormányzati képviselő, református presbiter egy Wass Albert verssel tisztelgett a templom padjai előtt, a megjelentek elérzékenyülésére.

Ezt követően az I. világháborús emlékművet koszorúztak meg Rostás Péter, a község alpolgármestere, irányításával. Itt közösen elénekelték a Szózatot.

- Forrás: www.promenad.hu -