Csongrád megye - Augusztus elején kezdődik a 47-es főút felújítása. Csongrád megyében ez 20 kilométeres szakaszt érint, ami közel 8 milliárd forintba kerül. Székkutas határában már régészeti próbafeltárásokat is végeztek. A szélesítés miatt elbontanak egy kocsmát.

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF Zrt.) beruházásában újítják fel a 47. számú főutat Csongrád és Békés megyében, összesen 54 kilométer hosszan. Ebből közel 20 kilométer Csongrád megyét érinti. A kivitelezési munkálatok várhatóan augusztus elején kezdődnek, és 2015 nyarán fejeződnek be. Megerősítik a burkolatot, szélesítik a burkolatot és a padkát, kerékpárutat építenek. Közműveket váltanak ki, tömegközlekedési megállóhelyeket építenek át – tudtuk meg Loppert Dánieltől, a NIF Zrt. kommunikációs vezetőjétől.

A székkutasiak már nagyon várják a fejlesztést. A helyi gazdaság élénkülését remélik a beruházástól. Szél István, Székkutas polgármestere elmondta, az állami beruházás kapcsán a kisajátítások részben már megtörténtek. Székkutas belterületén egy vendéglátó-ipari egységet is lebontanak majd. A településvezető hangsúlyozta, az épület rendkívül közel fekszik a főútvonalhoz, szinte „belelóg", ezért balesetveszélyes.

Az útburkolatot szélesítik, megerősítik, 11,5 tonnás tengelysúlyú járművek közlekedésére is alkalmas lesz. A kerékpárút Orosháza és Kakasszék között, illetve Székkutas belterületén már korábban elkészült. A fejlesztés mostani ütemében Kakasszék–Székkutas, illetve Székkutas–Hódmezővásárhely között is kiépül. Székkutas Vásárhely felőli határától a kerékpárút a bal oldalon folytatódik. Részben ez is indokolja, hogy forgalomlassító berendezéseket is telepítsenek Székkutas mindkét, főutat érintő végén. A település egy új gyalogosátkelővel is gazdagodik majd.

Szél István hangsúlyozta, jelenleg is több ezer gépjármű halad át naponta a településen, a beruházást követően még nagyobb lesz a forgalom. A település lakossága tisztában van ennek nehézségeivel, de a gazdasági előnyeivel is. Mivel a környező városokban elkerülő út épült, így a székkutasi vállalkozók remélhetik, hogy az átutazók továbbra is igénybe veszik szolgáltatásaikat.

A NIF Zrt.-től kapott információnk szerint jelenleg a munkakezdéshez szükséges dokumentációk összeállítása, a közműkiváltások tervezése, a fakivágási engedélyek megszerzése zajlik mindkét megyében. Csongrád megyében már végeztek a régészeti próbafeltárással, folyamatban van a szerződéskötés a teljes feltárási munkára. A beruházás 16,8 milliárd forintból valósul meg, a Csongrád megyei szakasz 7-9 milliárd forintba kerül. 

- Forrás: www.delmagyar.hu -