Megtelt a székkutasi Művelődési Ház muzsikakedvelőkkel, hisz november 9-én délután a Harmonika Klub tartotta meg éves zenés estjét, melyhez idén az Országos Olvasókörök rendezvénye is csatlakozott.

Kiss Sándorné a Harmonika Klub vezetője elmondta, már hagyományként él a településen, hogy minden évben tartanak egy zenés, nótás estet. A lakosok nagy örömére szolgál a rendezvény, hisz egy közös kis hangulatos mulatságra mindenki kapható.

- A műsor két részletből állt, amelyhez a Szegedi Harmonika Klub is csatlakozott fellépésével. A rendezvényre nagy tiszteletünkre még Torontálvásárhelyről is érkeztek vendégek – fejtette ki Kiss Sándorné.

Szél István polgármester ünnepélyes nyitóbeszédében kiemelte – nagy örömére szolgál, hogy ennyi érdeklődő jelent meg a rendezvényen. Hozzátette: ennek a szép napsütötte őszi napnak csak a nótázásról és a szórakozásról kell, hogy szóljon. Természetesen a polgármester köszöntötte az Olvasókörök Szövetségének Társelnökeit Simon Imrénét, illetve Deák Györgyöt is, akik két napot töltenek Székkutason.

A rendezvényen Tóth Lajosnéval székkutasi lakossal is beszélgettünk, aki elmondta minden évben ellátogat erre az eseményre, hisz a zene nagyon közel áll szívéhez.  Mészáros Jánosné Vásárhelyről érkezett a lányával és rokonaival. Kifejtette: tizenhét éve él Hódmezővásárhelyen előtte székkutasi lakos volt, így a szíve mindig visszahúzza, ezért is vesz részt rendszeresen a település által rendezett programokon.

Forrás és fotók: promenad.hu