Örök Ifjak Klubja

2012-02-01 19:31:32

 

 

A civil szervezetet 24-en alakították meg, melyet a nagymágocsi barátaik megszólítása alapján Örök Ifjak Klubjának neveztek el.

„Nem az a fontos az ember hány éves, csak a szíve legyen fiatal”                                                                       

„Emlékezni, terveket szőni barátok nélkül nem lehet.”

Ezen idézetekkel indult immár 12 éve útjára az ÖFI Klub. 1999. november 24-én kapták  a fenti szívhez  szóló idézeteket nagymágocsi barátaiktól, a CLUB ’99 Baráti Társaságtól nosztalgia klubesetre kapott meghívásukkor.

Szép, fiatalkori emlékeket, baráti találkozások örömeit elevenítette fel az est, s a résztvevőkben 2000. január 24-re Nosztalgia Klub alakításának igénye érlelődött meg. 

2000. április 1-jén lázas előkészület után a D&D Szövetkezeti Étteremben több mint 200 fő részvételével tartották első nosztalgia klubestüket. Klublétszámuk gyarapodott családtagjaik, barátaik, gyermekeik is bekapcsolódtak. A mágocsi barátokkal közösen 3 éven keresztül baráti találkozókat, szerepléseket rendeztek. A műsorukat két alkalommal a falunapon is előadták. Majd az ötödik és tízedik évforduló is közös programot, felejthetetlen, élménydús találkozást teremtett a nagymágocsi barátokkal.  

Az ÖFI évente 4-5 alkalommal jön össze nagyobb rendezvényekre. A Lovas Klubbal, Székkutasért Egyesülettel, Január3 zenekarral, az általuk megalakított Ifjúsági Klubbal, a Harmonika Klubbal több közös  élményük is van.  A klub tagjait a baráti találkozások, közös programok tartják össze. Így a budapesti kirándulás az Ifjúsági Klubbal, látvány disznótorok, utána szilveszteri vacsora bállal. A május elsejei bográcsos főzések, grill partik, az erdélyi kirándulás, a nagymágocsi kerékpártúra, a Lovas Klubbal  szervezett csomorkányi, kakasszéki kirándulások, 10. jubileumi rendezvény Nagymágocson és Székkutason, de sorolhatnánk napjaink programjaiig.

A klubnak jelenleg 31 tagja van.  Alakulásuk óta vezetőjük Kovácsné Rostás Erzsébet, helyettese Mucsi Zoltán. Programjaik során az összetartó baráti kör egymást segítve örömmel készül a találkozásokra, melyeken a korosztályuk témáit, gyermekeik életútját beszélik meg. Mindezek mellett községi rendezvényeken is szívesen vesznek részt.

Elérhetőségük:  Kovácsné Rostás Erzsébet   Tel: 0630/345-8795


« 2017. Október »
H K Sze Cs P Szo V
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31
Rendelje meg Ön is!
Pályázatok a településen