Megkezdték az Egészségház felújítását

2018-01-30 14:25:01


A székkutasi Egészségházat érintő fejlesztések a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program felhívásaira benyújtott pályázatok keretein belül, több mint 140 millió forintból valósulnak meg, és legkésőbb 2018. augusztus 31-ig befejeződnek.

Székkutas ezzel kapcsolatban két nyertes, TOP-os pályázatot tudhat magáénak. Ezeknek köszönhetően teljesen megújul az Egészségház. A fejlesztés két ütemben valósul meg.

Az első ütemben az egészségügyi infrastruktúrát fejlesztik. Az I. ütem legfőbb célja, hogy javítson a székkutasi Egészségház infrastruktúráján. A projekt érinti mindhárom, a településen jelen lévő egészségügyi alapellátó rendszert, úgymint a háziorvosi-, a fogorvosi-, és a védőnői szolgálatot is. A beruházás része egyrészt az eszközbeszerzés, másrészt az épület átalakítása. Mindkettő azt a célt szolgálja, hogy minőségi változás következzen be az egészségügyi szakellátásban Székkutason.  A legnagyobb eszközhiánnyal a védőnői szolgálat rendelkezik, ugyanakkor a háziorvosi rendelőnek is szüksége van további új orvosi eszközökre, hogy magasabb színvonalú szolgáltatást tudjon biztosítani a település polgárai számára. A tervezés során nagy figyelmet fordított az önkormányzat a költséghatékonyságra és arra, hogy az épület kihasználhatósága is jelentősen növekedjen. Kiemelt fontosságúak az akadálymentes megoldások: a rendelők és váróhelyiségei, illetve a speciális vizesblokk megközelíthetősége.

A második ütemben az épület energetikai korszerűsítésen fog átesni. Ennek keretén belül megújul a fűtési rendszer, kicserélik az Egészségház elavult külső nyílászáróit, a falakra (belső hőszigetelés) 15 cm, a födémre 25 cm ásványgyapot szigetelés kerül.

A kivitelezési munkálatok január első napjaiban kezdődtek meg, és legkésőbb a nyár végéig befejeződnek.

A fogorvosi ellátás a Gondozási Központba, míg a háziorvosi és védőnői szolgálat a Murgács Kálmán Művelődési ház földszinti termeibe költözik át.

 

Forrás: www.promenad.hu


« 2018. November »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30
Rendelje meg Ön is!
Pályázatok a településen