Hetedszer is szántásra szánták magukat

2017-08-14 08:23:46

Hetedik alkalommal rendezték meg a Székkutasi Regionális Szántóversenyt, ahol ez alkalommal több, mint 30 versenyző indult 7 kategóriában. Az elmúlt évekhez képest újdonság lehet, hogy az idei évben külön ifjúsági kategóriát is rendeztek a fiatal, leendő szántómesterek számára.


Nagy volt szombat reggel a traktoros jövés-menés a Nagymágocsi úton Székkutasnál. Nem hiába, gazdák és szántómesterek tartottak a csicsatéri központhoz, hogy egymással versenyezzenek. Több mint 30 versenyző és jó néhány érdeklődő várta a 9 órára tervezett megnyitót, és a versenyt, amelynek Lázár János országgyűlési képviselő volt a fővédnöke. A megnyitó ünnepségen Szél István Székkutas polgármestere és a Hódmezővásárhely és Térsége Gazdakör elnöke a következő szavakkal köszöntötte a résztvevőket:


„Mezőgazdasági termelésünk és fejlődésünk többek között, a föld megművelésének különböző fázisaiban elvégzett munka minőségétől is függ. Legyen szó szántásról, vetésről vagy éppen az aratásról. Jól látszik, hogy a magyar ember számára mennyire fontos is volt mindig a föld szeretete, hiszen abból élt meg. Az tartotta meg és remélem, az tartja meg évszázadokon át. A becsületes, szorgos munkának megvan eredmény is van. Éppen ezért számunkra kiemelten fontos, hogy az uniós és hazai agrárpolitika forrásait jól használjuk fel, ténylegesen a gazdák, mezőgazdasági termelők, élelmiszer előállítók kapják, ugyanis ez jelenti a siker zálogát. Ezzel erősíthető a magyar agrárium helyzete.”


A polgármester továbbá kiemelte, hogy a gazdaságos és természetbarát mezőgazdasági termelés a minőségi szántás nélkül elképzelhetetlen. A munka feltétlen viszont a megfelelő műszaki színvonalú eke és traktor mellett a jól képzett és megfelelő gyakorlattal rendelkező gazdálkodó és traktorvezető. Az ilyen és ehhez hasonló szántóversenyek pedig kiváló helyszínül szolgálnak ezen tapasztalat és gyakorlat elsajátításához.


A megnyitón részt vett Nagy István parlamenti államtitkár, a Földművelésügyi Minisztérium miniszterhelyettese is.


„Hagyománya van ezeknek a munkáknak, hiszen az első barázdából származó föld az mindig valahogy mágikus erővel bírt és nagy hagyománya van a magyar szokásokban. Mindenki tudta, hogy ez a reménység az új esztendővel kapcsolatosan. Akárhogy is fejlődik a mezőgazdaság, akármilyen új technológiáink is vannak, a szántás és az eke hozzátartozik a magyar gazdához és a földműveléshez. Azt, hogy ezt jól csináljuk, arra a legkiválóbb alkalmak, hogy összejönnek a gazdák, és egymástól tanulva, gyakorlatilag egymást ösztönözve használjuk és tesszük mindezt.”


A miniszterhelyettes arra is felhívta a figyelmet, hogy meg kell találni az utódokat, azokat, akik majd átveszik az első barázda megszegésének jogát. Elmondta, hogy a magyar gazdatársadalom öregedőben van, emiatt pedig fontos, hogy meglegyenek azok az ifjak, akik erre az életformára, munkára szánják az életüket. Nagy kihívásokkal és reménységgel telinek nevezte az ágazatot.


Kispál Ferenc, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Csongrád Megyei Igazgatóságának elnöke köszöntő beszédében kiemelte azon tapasztalatokat, melyek szerint egyre inkább terjed a forgás nélküli talajművelés hazánkban.


„Ez költség és idő megtakarítás és a talajszerkezetet is kíméli, mégis a jó minőségű szántásnak mindig is helye lesz a hazai talajművelésben. Bizonyos feladatokat, mint a kártevők, kórokozók vagy évelő növények vegyszer nélküli visszaszorítása, csak szántással tudjuk hatékonyan elvégezni. A talajaink jó állapotot is csak minőségi szántással képzelhetjük el.”


Rátonyi Tamás zsűrielnök, a Magyar Szántóverseny Egyesület részéről hozzátette, hogy augusztus 12-én másik két verseny is zajlik az országban, az egyik Siófokon, a másik pedig Jászkiséren. Ezt követően Vladár Sándor református lelkipásztor mondott áldást, majd a szabályokról kapták tájékoztatást a versenyzők.


A nyitóbarázdák elkészítése a zöld zászlójelzés megkezdése után indulhatott el. Igazi erőgépek, veterán traktorok, valamint a pusztaszeri Csorba Ferenc révén lovas szántó is felvonult. Valamint, ahogy Mihály Károly, a verseny főszervezője elárulta, az idei év azért is lehet különleges, mert egy új kategóriát, az ifjúsági kategóriát is megalkották. Ennek keretében 13-14 éves fiatalok számára nyitottak lehetőséget arra, hogy életükben először, versenykörülmények között mutassák be eddig megszerzett tudásukat.


A VII. Székkutasi Regionális Szántóverseny eredményei:


2-3 fejes ágyeke kategória:
1. Kovács Imre az Axiál Kft. támogatásával – Fendt 312 Gregorie Besson ekével
2. Kiss László egyéni vállalkozó - MTZ 892.2 – Vogel-Noot ekével
3. Baranyi Zsolt egyéni versenyző - MTZ 920.3 –Forschritt ekével


4-5 fejes ágyeke kategória:
1. Kopornyik János – John Deere 7730 – Lemken ekével
2. Vörös János – Fendt 936 – Kverneland ekével
3. Gojdár Imre – Fendt 930 – Kverneland ekével


Veterán kategória:
1. Ördög János - Lansbuldog - Eberhardt ekével
2. Nagy Zoltán - MTZ 45 – Kverneland ekével
3. Rimavecz Mihály MTZ 50 – Zetor ekével


Ifjúsági kategória:
1. Szilágy Imre – MTZ 820.2 – Regent Uranus ekével
2. Kis Sándor – MTZ 80 – Román ekével
3. Verók Máté – MTZ 80 – Lajta ekével


2-3 fejes váltvaforgatós eke kategória:
1. Zsedényi Károly – Case IH Maxxum – Vogel-Noot eke
2. Szilágyi Imre – MTZ 820.2 – Vogel-Noot eke
3. Rostás László – Lamborgini – Ovlac eke


4-5 fejes váltvaforgatós eke kategória:
1. Gyöngyösi Sándor – New Holland T7050 – Vogel-Noot eke
2. Szénási János – Zetor 16145 – Lemken Opal eke
3. Bila Miklós – John Deere 7230R – Kverneland eke


Lófogatós szántók:
1. Csorba Ferencz – Babavezér névre hallgató lóval
2. Losonczi Antal


Forrás: www.promenad.hu

 


« 2017. Szeptember »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30
Rendelje meg Ön is!
Pályázatok a településen